Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2018

Konyha majdnem készen, sok homályos képpel

Innen indultunk. Szereltünk. És szereltünk. És szereltünk. Pihentünk. Lett vízelvezető. Lett kerti csap. Lett munkapult kora reggeli kiszállítással, mosogató és bekötött mosogatógép egy nap alatt. Festettünk. Mint mindig, gyerekmunka. Költözött a régi konyha is. Első ebéd, két szekrény átpakolása között. Még mindig szerelünk.  Lábazatot. Ma már főzhetek és lecincáljuk az ebédlőasztalt is. Sőt, ma bebetonozzák az árnyékoló oszlopait tartó vasakat.

Készül a terep az árnyékolónak és a térkőnek.

Markoló reggelire Ébredés után. Máris megy a mozifilm. Dobozkocsiból is figyelik a munkát. Markoló ebédre Pizsama és gumicsizma délben. Megy a móka az áramkábeleknek ásott árokban. Ismerkedés a géppel. Törpemókusok a fedélzeten. Mindenki aktív. Nap végére így állunk. Másnap este pedig így. A héten beindult a gépezet. Hétfőn egyeztettünk a műszaki ellenőrrel a továbbiakról. Tereprendezés, árnyékoló, beázás... Kedden megjelentek a vizes fiúk, így végre lesz víz és szennyvíz a házban, a gázra még egy kicsit várni kell, de én már így is boldog vagyok. Elkezdték a ház mögötti sávban kiásni a víz-, gáz-, és szennyvízcsőnek a húsz méter hosszú, 70 cm mély árkot. Közben bent helyére kerültek a kütyük. A gázkazán, a melegvíztároló, a vízlágyító. Felkerültek a csaptelepek, bekötötték a mosogatógépet.  A wc-kkel történt egy kis malőr. Mindent interneten rendelek, mert olcsóbb és gyorsabb is, de sikerült mellékattintanom, így nem

Előkészületek a tereprendezéshez

Jövő héten újra dübörög a réselő, a markoló és a teherautó az udvarunkban. Ehhez végzünk most előkészítő munkákat. Mentjük az évelőket, visszavágjuk a bokrokat, összevágjuk és elhordjuk a fahulladékot a későbbi felhasználás helyszínére. Ősszel fűteni fogunk vele. Az előkészületek forgatókönyvét írta:  Meli Rendezte: Meli Vágó: Öcsi Rágó és aprító: GoGo Talicskába pakolók: Matyesz, Bálint, Peti Külön beszállító: GoGo Talicska sofőr: Feri Mindenkit kísérgető: GoGo Sminkes és arc- és egyéb testtájak tisztítója: GoGo Háttérmunkák, rakás összelegozása: Meli Ami még történt, hogy megrendeltem a zuhanyzóhoz való szerelvényeket, a konyhasziget és az ebédlő lámpáit, egy sötétítőrolót a konyhaablakra, utánajártunk a zuhanyfal rögzítési lehetőségeinek, kiképeztük magunkat wc csészékből, nyomólapokból, tévékből és konzolokból.

Végre van cipősszekrényünk és nappalink

Ez volt az első, amit összeszereltünk, éjszakánként, mikor aludtak a mókik. Nagyon örülök neki, hogy nem botladozunk cipőkben, hanem szép rend van az előszobában. Hazahoztuk az ülőgarnitúrát a nyaralásából és rögtön bedobtuk a nappaliba. Nagyon hiányzott már ez a hely, mindannyian szeretjük itt tölteni az időt. Lakberendezés ügyben folyamatban van a méretre készülő konyhapult, egy sötétítő roló kipróbálásra, és egy teljes körben forgatható TV konzol egy új TV-vel. A szakik egyelőre nem érkeznek dolgozni hozzánk, de várjuk és kitartóan hívogatjuk őket telefonon.