Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2016

Tervek engedélyezés alatt

Nem teltek eseménytelenül a hónapok. A tervezési folyamatokba időközben beszállt egy statikus, aki a vasalási terveket is elkészítette, az energetikai szakértő, a költségvetés tervező. Időközben a komplett leendő házat elmozdítottuk, a szomszéd szabálytalanul megépített garázsának köszönhetően az udvarba beljebb, az utcafronthoz közelebb került, hogy a tűzvédelmi távolságot szabályosan és biztonságosan tarthassuk. Így kisebb lett némileg az udvarunk, és a leendő előszobánk, valamint pont ennyivel nőtt a ház mögötti holttér területe. Mindez már az engedélyezésre benyújtott terveket is érintette, nagyjából minden szakember javíthatta a már kész terveket és számolásokat. De a lényeg, hogy a papírmunka első része elkészült, és ma jönnek a helyi építési osztályról szemlézni az építkezés helyszínét.

Az utolsó utáni terv

Még mindig vannak ötletek, amiket nem rajzolt ki magából a tervező, de túl lelkiismeretes, ahhoz, hogy túllépjen rajtuk, így megkínált minket (bár a munka ezen részét kifizettük -146.050 Ft-, szóval ez már csak bónusz) újabb vázlatokkal, csak hogy legyen min gondolkodnunk. Tetőkiemeléssel további hasznos négyzetmétereket nyerhetünk és kiválthatjuk a három tetősík ablakot, aminek használata, árnyékolása és tisztítása is kérdéses volt. Egy hét morfondírozás után végül rábólintottunk, mert több szempontból is praktikus, és a palántáim is örülni fognak ennek a megoldásnak. No persze azt még nehéz megjósolni, hogy a kertész- vagy a káposztapalántáim foglalnák-e el gyorsabban az ablakmélyedést. Kívülről ezt jelentené. Belülről ennyit számítana.  Azzal, hogy a ferdeség megszűnik, a folyosó minden centimétere kihasználhatóvá válik.

Az árnyékolásról

Fa nyílászárókban gondolkodunk, háromrétegű üvegezéssel és nem szerettük volna drága és a nyílászárót teljesen eltakaró megoldásokat, így a ház mellé épített pergolával próbáljuk megoldani az árnyékolást.  Újabb rajzokat kaptunk, most azzal kapcsolatban, hogy az árnyékoló pontosan mit is jelentene a különböző évszakokban.  Nyár (Július 15. 11 óra) Tavasz, ősz (Március 15. 11 óra) (Október 15. 11 óra)

Geodéta és bank.

Nem telt tétlenül az idő. Feri több bankot is meglátogatott, valamelyiket többízben is, hogy mindent véglegesíteni tudjunk, és lássuk a terveink építészetileg és gazdaságilag is működnek a gyakorlatban.  Úgy tűnik a bank, az Unicredit lesz. Az építkezés költségének 30%-át kérik önerőben, ha ez felhasználásra került, akkor folyósítják egy összegben, ha minden igaz, a CSOK 10 milliót, és ehhez vesszük fel még a hiányzó összegünket hitelként. Végül, esetleg közben, visszaigényeljük az áfát. A tervezővel is véglegesítettünk, de közben, hogy biztos legyen az új épület elhelyezése, földmérőkkel megmérettük az épületek egymáshoz és a telekhatárhoz, illetve a valós kerítésekhez való viszonyát, valamint a telek lejtését is. Ez 40 000 Ft volt. Itt csupa olyan dolog került papírra, amit tudtunk, csak nem sejtettünk. Vagyis a valós telekhatárok és a jelenlegi kerítések nem esnek egybe, de legalább következetesen, mondhatni az egész utcában tolódnak egyirányba. A ház sem a kerítéssel sem a

A befutó

Az első és második vázlat

Íme az első: A második: Most itt tartunk, de ez még változni fog, mert kiderült, hogy nem kötelező a szabadonálló beépítés, tehát nem kell a szomszédtól három méter távolságot tartani. Ennek fényében újabb agyalás kezdődött, de én ne sírdogáljak, mert a korábbi öt hónap munkája -állítólag- nem volt hiábavaló.

Az esős napok arra valók

..., hogy behozzak valamennyit a házimunkákból, amikkel elmaradtam, mert kint játszottam a kertben. Vagy arra, hogy többet játsszak nullafogúval. Vagy arra, hogy blogot írjak. Újabb fejlemények a következők: Feri írt a mittudomén melyik minisztériumba, ahol válaszoltak is a kérdéseinkre jórészt jogszabályok bemásolásával, amiket már ismertünk, de a vége volt az érdekes, hogy a kérvényeket a pénzintézet bírálja el. Ezen felbuzdulva újabb bankos túra következett, ahol a lépcsőház-jobbra régi lakás-balra új lakás kombóra rábólintottak. A következő lépés, ennek tükrében, egy engedélyeztetett házterv. A tervezők pedig jöttek, mértek, mentek immár két hónapja. Azóta a jelenlegi állapotokról elkészült a rajz és látványterv, valamint telefonos egyeztetések zajlanak a kívánságainkról, elképzeléseinkről. Merthogy nemcsak a magunk önző és praktikus vágyait kell kielégítenünk, de meg kell felelnünk a CSOK feltételeknek, a banknak és persze bele kell férnünk a költségvetésünkbe is.

Új tervezőt keresünk

A tervezővel még tavaly tavasszal egyeztettünk a munkamenet-szerződés-engedélyeztetés hármasáról a pénzhez jutásunk függvényében és arra jutottunk, hogy térjünk vissza a dologra az év elején. Így akkor sem évülnek el az engedélyeztetett tervek, ha mégsem kapnánk meg a lakástakarékhoz igényelhető áthidaló kölcsönt, hanem a tervezett időben lejártakor is érvényesek lesznek az engedélyek. Közben bejött a CSOK 10+10. Közben a tervezőnknek kisbabája lesz, így nem tudja befejezni a munkát velünk. Közben Feri próbál utánajárni a dolgoknak a hivatalokban. Abban reménykedünk, hogy a tervezett bővítésünk megfelel az új lakás kritériumainak és jár majd a támogatás. Még azt kell kiderítenünk, hogy egybeépülhetnek-e a házak, vagy sem, vagy... Közben nekiálltunk másik tervezőt keresni. Egynek sok munkája volt, egy megpróbált lebeszélni minket az építésről, egy nem válaszolt. A negyedik(ek) szerdán eljöttek megnézni a helyszínt és elméletileg szombaton felmérik a házat. A bankokban eddig n

házat tervezni havas esőben is lehet

természetesen Cicuka segítségével