Ugrás a fő tartalomra

22. nap: Koszorú betonozása

Lassan egy hónap is eltelt, jórészt eseménytelenül. Azonkívül, hogy betonozták a koszorút, majd eltávolították a födém alátámasztását és elbontották a zsaluzást, nem léptünk előrébb egy eltévedt papírocska miatt. A biztosító által kiállított hitelfedezeti igazolást küldték rossz címre. Az is idő volt, míg megírták, az is míg várakoztunk, majd rájöttünk, hogy hiába. Aztán kinyomozni, hogy mi történt, hova került a levél, ami végül meg sem lett. Jövő héten reméljük megérkezik a bankba egy másik példány és akkor megkapjuk az első kis részletet, hogy tovább tudjunk haladni. Négymillió forintról gyűjtöttünk és adtunk le számlát, ez mind anyagköltség, igaz az az utolsó szögig.

Már csak a tető hiányzik.

A hátsó rész.

A tolóajtó helye, az ebédlő, a konyhaajtó és ablak, valamint a lépcsőház.

Ebédlő, fölötte már sejthető a légtér, látható a galéria, a nappali és a nagy ablaka.

Bruttó 81 nap.


Ma július 21-e van.






Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

23.-24. nap: Húzottkarú lépcső zsaluzása

Eleinte nem értettük, miért jajong az ács, és sajnálja a faanyagot, hogy ez már csak bográcsozáshoz lesz jó. Most már látjuk, 9-4  cm széles miszlikbe aprították, de az eredményt elnézve cseppet sem bánjuk, Feri pedig tervezgeti a menüt a bográcsba. Már most jól néz ki, pedig ez még csak az aljának a zsaluja. Helyileg a konyha mellett található. Alatta-mellette tároló helység. Az oszlopon túl WC, kézmosó. A mókik már beépítették a bújócskába. Minden egyben. Bank megkapta az áhított papírost, de még nem utaltak.

A végére értünk

Nem teljesen, de a nagyjának mindenképpen. Még hiányoznak a lámpák, a bútorok, a sötétítők, de a szakik munkája befejeződött. Mostmár akár a lakhatási engedélyt is megcélozhatnánk, itt lenne az ideje. Később még jöhet némi csinosítás, színezés, faburkolat, esetleg egy kazán, amiből nem csöpög a víz, amikor esik az eső, de így legalább még egy kicsit élvezhetjük az építkezés örömeit. Tényleg.  Szóval, egyetlen hét leforgása alatt lett térkövünk és árnyékolónk is. Utóbbit ma fejeztük be Ferivel, a lazúrozás még folyamatban.    Térkő előtt.  Térkő után.  Árnyékolóval. Árnyékoló Goldival és dilemmával. Még nem az utolsó simítások. Hamarosan kész, jövő hétre várjuk a bádogost. Mutatom innen is.  Nagyon mutatós, de csak jövőre derül ki, hogy mennyit is árnyékol. Közben a régi házban is szétvertük a hálószobákat. Kettőt előre megfontolt szándékkal, egy pedig ráadásnak sikerült. Katinak készítettük el lányszobának azt a szobát, amiben mi

A fürdőszoba

 Burkolás és szerelvényezés.  Eddig jutottunk vele az építkezéskor. A wc és a zuhany használható volt és használtuk is, de most, az otthonteremtési támogatással lett lehetőségünk a teljes befejezésre. Karácsonyra érkezett meg a zuhanyhoz rendelt üvegfal 190*120cm-es monstrum. Alig tudtuk mozdítani. A kamionos bácsi nagyon rendes volt és segített a házig becipelni, mégse maradjon az utcán, aztán jöhetett a móka, hogy feljuttassuk a 90 cm szélességű, pihenő nélküli húzott karú lépcsőnkön a tetőtéri fürdőszobába. Ugyanezen a kamionon utazott álmaink kádja. Sőt, a történelmi hitelesség kedvéért muszáj megemlíteni, hogy az üvegfal csomagolására ültetve utazott. Az első sokk  és a ragasztószalagok szétvágása utáni hisztérikus üvegtapogatás után megállapítottuk, hogy minden ép és egészséges. Végül a show műsor elmaradt. Miután megragadtuk a zuhany dobozát nem volt megállás. 10 perc vinnyogás, fújtatás, nyögés és a legnagyobb móki segítségével feltornáztuk őket a kiszemelt helységbe. A műsor c