Ugrás a fő tartalomra

Dióhéjban az elmúlt hónapról.

Nem írtam, mert olyan jól mulatok kint a mókimentes időmben, hogy hat ökörrel sem lehetne a gép elé vontatni, de most erőt vettem magamon, mert lassan annyi az elmaradásom, hogy képtelen leszek bepótolni. Most is csak nagy vonalakban vázolom, mert sok dolog a múlt homályába vész, de a képek azért megmaradtak.
Szóval lettek oromfalaink és kéményünk is. Ami ezután következett az a várakozás volt a kamionra, ami Lentiből,  a gyárból hozta a cserepünket. Előtte jöttek az ácsok, fóliáztak léceztek, majd feldobálták a cserepet. Ez két napjukba került, a kamion hetekbe. Cserepezéskor derült ki, hogy kevés szélcserepet rendeltek, így annak beszerzése újabb heteket igényelt, és csak egy hete készült el a teljes cserépfedése a háznak.

Cserepezéshez előkészítve.


Hurrá! Megérkezett a cserép!

Szélcserepek nélkül, a kutyafáját!

Szélcserepekkel. 

Tetőkiugró szigetelésre kész.

Közben néha megjelentek a kőművesek, főleg szombatonként, mert hétköznap más megrendelőnél dolgoznak. Néhány hétvége alatt sikerült befejezni a válaszfalazást. Most szombaton pedig nekiálltak végre lebontani a néhai konyhámat. Vasárnap a tetőkiemelést szigetelték és glettelték, hogy a bádogos is végre dolgozhasson, tegnap és ma pedig befejezték a bontást, elvitettük a törmeléket, és betonoztak is, hogy a padlószint egybe kerüljön. Holnap jönnek falazni. Jupíííí!

A lépcső már zsalu, még fal nélkül. Így többet nem látjuk, pedig igazi műalkotás. Kár, hogy nincs nagyobb helyünk, hogy a térbe állítsuk és csodálhassuk.

Elkészült a válaszfal. 

Villamosság is alakul.

Viszlát konyha, köszönöm a sok szép lábazati követ, jó móka lesz elhelyezni őket a kertben.

Bontáskor ilyeneket is találtunk.

Íme a tartalom.

Még egy kis ízelítő.

Múlt héten a villanyszerelő megcsinálta az alapszerelést, becsövezte a házat. A héten még várjuk a vizeseket, szintén alapozásra, és lesz egy szeánszunk a bádogossal is.
Jelenleg várjuk az újabb banki kifizetést. Az értékbecsléstől számítva ez két hetes folyamat. Most cirka 2,8 millióról nyújtottunk be számlát. Reméljük kapunk annyit, hogy munkadíjakat is tudjunk fizetni és tovább is tudjunk haladni. A legfontosabb munkafázis most a két épületet összekötő előszoba falazása és tető alá hozása lesz, valamint a bádogos bevetése lesz. A többi már csak a hab a tortán.









Megjegyzések

  1. Az a lépcső tényleg igazi műalkotás, ha teretek lenne meghagytam volna. nagyon jól mutat. Szépen haladtok.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

23.-24. nap: Húzottkarú lépcső zsaluzása

Eleinte nem értettük, miért jajong az ács, és sajnálja a faanyagot, hogy ez már csak bográcsozáshoz lesz jó. Most már látjuk, 9-4  cm széles miszlikbe aprították, de az eredményt elnézve cseppet sem bánjuk, Feri pedig tervezgeti a menüt a bográcsba. Már most jól néz ki, pedig ez még csak az aljának a zsaluja. Helyileg a konyha mellett található. Alatta-mellette tároló helység. Az oszlopon túl WC, kézmosó. A mókik már beépítették a bújócskába. Minden egyben. Bank megkapta az áhított papírost, de még nem utaltak.

A végére értünk

Nem teljesen, de a nagyjának mindenképpen. Még hiányoznak a lámpák, a bútorok, a sötétítők, de a szakik munkája befejeződött. Mostmár akár a lakhatási engedélyt is megcélozhatnánk, itt lenne az ideje. Később még jöhet némi csinosítás, színezés, faburkolat, esetleg egy kazán, amiből nem csöpög a víz, amikor esik az eső, de így legalább még egy kicsit élvezhetjük az építkezés örömeit. Tényleg.  Szóval, egyetlen hét leforgása alatt lett térkövünk és árnyékolónk is. Utóbbit ma fejeztük be Ferivel, a lazúrozás még folyamatban.    Térkő előtt.  Térkő után.  Árnyékolóval. Árnyékoló Goldival és dilemmával. Még nem az utolsó simítások. Hamarosan kész, jövő hétre várjuk a bádogost. Mutatom innen is.  Nagyon mutatós, de csak jövőre derül ki, hogy mennyit is árnyékol. Közben a régi házban is szétvertük a hálószobákat. Kettőt előre megfontolt szándékkal, egy pedig ráadásnak sikerült. Katinak készítettük el lányszobának azt a szobát, amiben mi

A fürdőszoba

 Burkolás és szerelvényezés.  Eddig jutottunk vele az építkezéskor. A wc és a zuhany használható volt és használtuk is, de most, az otthonteremtési támogatással lett lehetőségünk a teljes befejezésre. Karácsonyra érkezett meg a zuhanyhoz rendelt üvegfal 190*120cm-es monstrum. Alig tudtuk mozdítani. A kamionos bácsi nagyon rendes volt és segített a házig becipelni, mégse maradjon az utcán, aztán jöhetett a móka, hogy feljuttassuk a 90 cm szélességű, pihenő nélküli húzott karú lépcsőnkön a tetőtéri fürdőszobába. Ugyanezen a kamionon utazott álmaink kádja. Sőt, a történelmi hitelesség kedvéért muszáj megemlíteni, hogy az üvegfal csomagolására ültetve utazott. Az első sokk  és a ragasztószalagok szétvágása utáni hisztérikus üvegtapogatás után megállapítottuk, hogy minden ép és egészséges. Végül a show műsor elmaradt. Miután megragadtuk a zuhany dobozát nem volt megállás. 10 perc vinnyogás, fújtatás, nyögés és a legnagyobb móki segítségével feltornáztuk őket a kiszemelt helységbe. A műsor c