Ugrás a fő tartalomra

15. nap: Zsaluzás

Jöttek, fúrtak, vágtak, és mentek is az ácsok. Hamar végeztek, de jönnek még.

Ottfent lesz a galéria és a fürdőszoba.

Lépcső, tároló, WC, kézmosó.
 
A nappali ablakán át az előbbiek.

Megérkezett a mesterfödém és a béléstestek.



Eddig bruttó 45 nap, 2,9 millió forint.




És, majd elfelejtettem, aláírtuk a bankkal is a szerződést, már nem kell izgulni azon, hogy mégse kapjuk meg a CSOK-ot, vagy a hitelt mellé.


Megjegyzések

  1. Nahát, Meli, teljesen véletlenül néztem a másik blogod oldalsávjára, és így találtam ide! Annyira szuper lesz a házatok! Nagy gratula, és izgalommal fogom végigkövetni én is az építkezést. Szuperek vagytok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy idetaláltál és velünk álmodozol. Táborozz le, mert a fiúk pörgetni akarják a dolgokat!

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

23.-24. nap: Húzottkarú lépcső zsaluzása

Eleinte nem értettük, miért jajong az ács, és sajnálja a faanyagot, hogy ez már csak bográcsozáshoz lesz jó. Most már látjuk, 9-4  cm széles miszlikbe aprították, de az eredményt elnézve cseppet sem bánjuk, Feri pedig tervezgeti a menüt a bográcsba. Már most jól néz ki, pedig ez még csak az aljának a zsaluja. Helyileg a konyha mellett található. Alatta-mellette tároló helység. Az oszlopon túl WC, kézmosó. A mókik már beépítették a bújócskába. Minden egyben. Bank megkapta az áhított papírost, de még nem utaltak.

A végére értünk

Nem teljesen, de a nagyjának mindenképpen. Még hiányoznak a lámpák, a bútorok, a sötétítők, de a szakik munkája befejeződött. Mostmár akár a lakhatási engedélyt is megcélozhatnánk, itt lenne az ideje. Később még jöhet némi csinosítás, színezés, faburkolat, esetleg egy kazán, amiből nem csöpög a víz, amikor esik az eső, de így legalább még egy kicsit élvezhetjük az építkezés örömeit. Tényleg.  Szóval, egyetlen hét leforgása alatt lett térkövünk és árnyékolónk is. Utóbbit ma fejeztük be Ferivel, a lazúrozás még folyamatban.    Térkő előtt.  Térkő után.  Árnyékolóval. Árnyékoló Goldival és dilemmával. Még nem az utolsó simítások. Hamarosan kész, jövő hétre várjuk a bádogost. Mutatom innen is.  Nagyon mutatós, de csak jövőre derül ki, hogy mennyit is árnyékol. Közben a régi házban is szétvertük a hálószobákat. Kettőt előre megfontolt szándékkal, egy pedig ráadásnak sikerült. Katinak készítettük el lányszobának azt a szobát, amiben mi

A fürdőszoba

 Burkolás és szerelvényezés.  Eddig jutottunk vele az építkezéskor. A wc és a zuhany használható volt és használtuk is, de most, az otthonteremtési támogatással lett lehetőségünk a teljes befejezésre. Karácsonyra érkezett meg a zuhanyhoz rendelt üvegfal 190*120cm-es monstrum. Alig tudtuk mozdítani. A kamionos bácsi nagyon rendes volt és segített a házig becipelni, mégse maradjon az utcán, aztán jöhetett a móka, hogy feljuttassuk a 90 cm szélességű, pihenő nélküli húzott karú lépcsőnkön a tetőtéri fürdőszobába. Ugyanezen a kamionon utazott álmaink kádja. Sőt, a történelmi hitelesség kedvéért muszáj megemlíteni, hogy az üvegfal csomagolására ültetve utazott. Az első sokk  és a ragasztószalagok szétvágása utáni hisztérikus üvegtapogatás után megállapítottuk, hogy minden ép és egészséges. Végül a show műsor elmaradt. Miután megragadtuk a zuhany dobozát nem volt megállás. 10 perc vinnyogás, fújtatás, nyögés és a legnagyobb móki segítségével feltornáztuk őket a kiszemelt helységbe. A műsor c