Ugrás a fő tartalomra

Esténként Legozunk

Végül nemcsak hogy döntöttünk konyhasziget ügyben, de sort ejtettünk az első IKEA zarándoklatra, így a megjavított mosogatógép mellé lassan beállnak a konyhaszekrények is. A pult pedig augusztusban érkezik méretre gyártottan. Közben pedig szeretettel várjuk vagy az ácsot, vagy a kőművest, vagy a bádogost, vagy a villanyszerelőt, vagy a víz- és gázfűtés szerelőket. Mert egyiknek sem sürgős ide érnie.









Megjegyzések

  1. Meli örömmel olvasom, hogy szépen alakul a konyhai részetek is, látom Feri szorgalmasan állítja össze, a gyerekek milyen jól elvannak a fotelekben és a kanapén, már egész otthonos a nappali részetek, azzal a csodálatos nagy ablakkal. Amikor befejeződik az új rész, akkor nekiálltok a régi házrész felújításán is?

    Csodaszép a goré előtti virágos rész is, valamint a kertetek is megint virágözönben van. Képzeld nekem megint eltüntek - most már másodszor - a verbénák, most már másodszor kaptam tőletek, és nálam ahelyett, hogy szaporodnának, fogják magukat és felszívódnak.

    Szegény kiscicámat másodszor is - tegnap - ívartalanítani kellett, mert elkezdett tűzelni, műtét közben derült ki, hogy tele volt ráadásul cisztával, megtalálta ez a doki a bentmaradt részt ami a tűzelést okozta, most lábadozik....(((

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Andrea, remélem a cicus jól van, és hogy élvezitek a nyarat, még ha idén angliai típusúra sikerült.
      Szeretnénk a régi részt is felújítani, idén a tető kap új cserépborítást, mert már több, mint fél évszázados a jelenlegi. Aztán apránként újítgatnánk, de még nem tudjuk eldönteni, hogy hogyan. A mostani felállással, vagy átépítéssel négy szobát kialakítani a háromból. Ez utóbbi teljesen új villany, fűtés, padló, mennyezet átalakítást igényel, így sok fejtörést okoz. Amíg ezen nem jutunk dűlőre, addig sem nyílászárókat nem tudunk cserélni, sem szigetelni . Szóval hosszú a tervek listája itt is.;)
      Szép napokat, üdv a többieknek.

      Törlés
  2. Meli!

    Nagyon szépen alakultok! Megkérdezhetem, hogy a konyhabútort az Ikeából vettétek? Mennyire bonyolult az egész folyamat? Én már megterveztem a miénket az ikeás konyhatervezővel, és az érdekelne, hogy ilyenkor hogy megy a dolog tovább: bementetek és a boltban nektek kellett összeszedni mindent, vagy valaki segített, előre összerakták a cuccot? Ki szereli össze? Hogy él a garancia? - nem csak úgy, ha ők szerelik? Bocsánat a sok kérdésért, gondolom ezer a dolgotok, de ha lesz egy kis időd, nagyon örülnék, ha megosztanád a tapasztalataitokat! Köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Újabban nem kapok emilt, a hozzászólásokról, úgyhogy bocsánat, hogy csak most válaszolok. A konyha Ikeás, én is megterveztem a programmal, kinyomtattam a bevásárlólistát is, de végül egyikre sem volt szükség.
      A konyharészlegen sorszámot kellett húznunk egy munkatárshoz, tisztára, mint egy bankban, kivetítővel követheted, hogy hányan vannak még előtted. Ott mutattam egy helyben készített rajzot, a hölgy a programmal újra mindent megrajzolt, amikor minden megvolt, az utolsó fogantyúig, akkor kaptunk egy raktárlistát és az önkiszolgáló raktárban összeszedegettük az elemeket a sor és polcszám szerint. Minden egyszerű, jól szervezett és érthető is, de elég időigényes. Nem baj, egy ebéd is belefért, a helyi étteremben, ahol finom az étel. Voltak olyan termékek, fürdőszobaszekrény, mosogató, meg nem tudom, még mi, amiért egy külső raktárba kellett elautózni, de ez Budaőrsön volt, lehet Soroksáron minden helyben van.
      Garancia mindenhogy van, nem volt bonyolult az összeszerelés, sőt igazán élvezetes, mondhatni addiktív, már keressük is, mi legyen a következő szerzeményünk.:)
      Már csak a méretre készült pultra várunk, amit ott akkor megrendeltünk, ha elkészült, ingyen kiszállítják, pedig az ország másik végében vagyunk.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

23.-24. nap: Húzottkarú lépcső zsaluzása

Eleinte nem értettük, miért jajong az ács, és sajnálja a faanyagot, hogy ez már csak bográcsozáshoz lesz jó. Most már látjuk, 9-4  cm széles miszlikbe aprították, de az eredményt elnézve cseppet sem bánjuk, Feri pedig tervezgeti a menüt a bográcsba. Már most jól néz ki, pedig ez még csak az aljának a zsaluja. Helyileg a konyha mellett található. Alatta-mellette tároló helység. Az oszlopon túl WC, kézmosó. A mókik már beépítették a bújócskába. Minden egyben. Bank megkapta az áhított papírost, de még nem utaltak.

A végére értünk

Nem teljesen, de a nagyjának mindenképpen. Még hiányoznak a lámpák, a bútorok, a sötétítők, de a szakik munkája befejeződött. Mostmár akár a lakhatási engedélyt is megcélozhatnánk, itt lenne az ideje. Később még jöhet némi csinosítás, színezés, faburkolat, esetleg egy kazán, amiből nem csöpög a víz, amikor esik az eső, de így legalább még egy kicsit élvezhetjük az építkezés örömeit. Tényleg.  Szóval, egyetlen hét leforgása alatt lett térkövünk és árnyékolónk is. Utóbbit ma fejeztük be Ferivel, a lazúrozás még folyamatban.    Térkő előtt.  Térkő után.  Árnyékolóval. Árnyékoló Goldival és dilemmával. Még nem az utolsó simítások. Hamarosan kész, jövő hétre várjuk a bádogost. Mutatom innen is.  Nagyon mutatós, de csak jövőre derül ki, hogy mennyit is árnyékol. Közben a régi házban is szétvertük a hálószobákat. Kettőt előre megfontolt szándékkal, egy pedig ráadásnak sikerült. Katinak készítettük el lányszobának azt a szobát, amiben mi

A fürdőszoba

 Burkolás és szerelvényezés.  Eddig jutottunk vele az építkezéskor. A wc és a zuhany használható volt és használtuk is, de most, az otthonteremtési támogatással lett lehetőségünk a teljes befejezésre. Karácsonyra érkezett meg a zuhanyhoz rendelt üvegfal 190*120cm-es monstrum. Alig tudtuk mozdítani. A kamionos bácsi nagyon rendes volt és segített a házig becipelni, mégse maradjon az utcán, aztán jöhetett a móka, hogy feljuttassuk a 90 cm szélességű, pihenő nélküli húzott karú lépcsőnkön a tetőtéri fürdőszobába. Ugyanezen a kamionon utazott álmaink kádja. Sőt, a történelmi hitelesség kedvéért muszáj megemlíteni, hogy az üvegfal csomagolására ültetve utazott. Az első sokk  és a ragasztószalagok szétvágása utáni hisztérikus üvegtapogatás után megállapítottuk, hogy minden ép és egészséges. Végül a show műsor elmaradt. Miután megragadtuk a zuhany dobozát nem volt megállás. 10 perc vinnyogás, fújtatás, nyögés és a legnagyobb móki segítségével feltornáztuk őket a kiszemelt helységbe. A műsor c