Ugrás a fő tartalomra

Újra nekiugranak

A hosszú szünet után, úgy néz ki, újra nekiugranak a mesterek a háznak. Tegnap este a lépcsőt betonozták ki, ma pedig már fél kéményünk is van. Jövő héten már tető is lesz, oromfallal, ha minden jól megy. A maradék téglákat ledaruztuk, most megint csak az álmodozás marad, meg a nagy ablakban ücsörgés.


A lépcső nemcsak gyönyörű, hanem nagyon kényelmes, megvan a napi tornánk, mert imádunk rajta fel-le szaladgálni.













Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A befutó

Dióhéjban az elmúlt hónapról.

Nem írtam, mert olyan jól mulatok kint a mókimentes időmben, hogy hat ökörrel sem lehetne a gép elé vontatni, de most erőt vettem magamon, mert lassan annyi az elmaradásom, hogy képtelen leszek bepótolni. Most is csak nagy vonalakban vázolom, mert sok dolog a múlt homályába vész, de a képek azért megmaradtak. Szóval lettek oromfalaink és kéményünk is. Ami ezután következett az a várakozás volt a kamionra, ami Lentiből,  a gyárból hozta a cserepünket. Előtte jöttek az ácsok, fóliáztak léceztek, majd feldobálták a cserepet. Ez két napjukba került, a kamion hetekbe. Cserepezéskor derült ki, hogy kevés szélcserepet rendeltek, így annak beszerzése újabb heteket igényelt, és csak egy hete készült el a teljes cserépfedése a háznak.
Cserepezéshez előkészítve.

Hurrá! Megérkezett a cserép!
Szélcserepek nélkül, a kutyafáját!
Szélcserepekkel. 
Tetőkiugró szigetelésre kész.
Közben néha megjelentek a kőművesek, főleg szombatonként, mert hétköznap más megrendelőnél dolgoznak. Néhány hétvége alatt s…

Már van egy oromfalunk!

A leendő szobánk ablakával és a földszint padlójától tetőig tartó ebédlő ablakkal.
A focipályáról is látszik.
(Előtérben az új kertkapu.)



Már van egy (örömfalunk) oromfalunk!